1. Transformers: Revenge of the Fallen

    poszterEgy újabb nyári blockbustert nézhettünk meg 23-tól a hőség (árvíz?) közepén. Ezúttal Michael Bay értelmezi nekünk mit is ért ő látványos akciófilm alatt és megmutatja, hogy miért is ő a legjobb jelenleg a műfajban. Újra támadnak tehát a Transformerek, egy mondatban kb. úgy lehetne összefoglalni a filmet, mint 2 és fél óra tömény akció és robbanás komikus betétekkel. Bay egy rendkívül jövedelmező franchise-t hozott létre a vásznon a 2007-es első résszel (mert ugye képregény meg rajzfilm meg játékok már voltak), és a lendület most sem törött meg, a Transformers hangosabb és látványosabb mint valaha. De most már tényleg befejezem az ömlengést és menjünk bele a részletekbe, mert azért nem csupa jóság a film. Bár én a mai folytatásokat elnézve már azt is pozitívnak találom, hogy nem rosszabb, mint az első rész. Vagy legalábbis nem sokkal.

    Kezdjük ott, hogy igazából már az első rész sem hozott lázba, egy barátom ajánlására néztem meg, jóval a moziba kerülés után. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy bár gyerekként még én is gyűjtöttem a Transformers képregényeket, és szerettem is őket, de már akkor sem voltam fanatikus, mire aztán mozifilmet csináltak belőlük végképp úgy éreztem, hogy már kinőttem az óriásrobotokból. Végül azonban mégis megnéztem és el kell ismernem kellemesen csalódtam. Nem éreztem cikinek, hogy mindent romba döntő kocsikká átalakuló robotokat nézek. Az akciók ütősek voltak, de ami igazán lekötött az a Sam és Mikaela történetszál volt. A lúzer de jószívű srác aki megkapja élete első autóját és megszerzi a legdögösebb nőt nagyon kedvemre való volt és gondolom még jó pár embernek, aki a számítógép előtt vagy a moziban tölti ideje nagy részét, vagy valamilyen ismeretlen okból nem tapadnak rá a nők. Elég annyi, hogy szerintem elég jó azonosulási alap volt. A szerelmi szál pedig nem nyálas hanem elsősorban vicces volt. Továbbá hozzá kell adnom, hogy ekkor kezdődött a Megan Fox-mániám is. Bár ezzel nem voltam egyedül. A második részre is úgy mentem be, hogy elsősorban az emberek érdekeltek.

    A story nem sokkal az első rész után folytatódik. Az Autobotok a hadsereggel szövetkezve vadásszák le a még megmaradt Álcákat, Sam (Shia LaBeouf) pedig végzett a gimivel és egyetemre készül a keleti partra, jó messze szüleitől és Mikaelától (Megan Fox). Már éppen indulnának amikor Sam megtalálja az Örök Szikra egy darabját a pulóverében és ezután furcsa jeleket kezd látni, amiket kezdetben nem ért. Mint aztán kiderül az Álcák egy ősi transformer, a Bukott vezetésével arra készülnek, hogy elpusztítsák a Napot egy szintén ősi, a Földön maradt szuperfegyver segítségével. Mivel az Örök Szikra megsemmisült, már csak ez biztosíthatja a fajuk fennmaradását. A fegyver helyét azonban ők sem tudják, ezért szükségük van arra, ami Sam fejében van. A versenyfutás pedig megkezdődik.

    Az új filmbe persze új szereplők (jelen esetben legfőképpen új robotok) is dukálnak. Itt azonban Bay már túllőtt a célon. Rengeteg új robot van, túl sok is, és nincs idő mindegyik részletes bemutatására és kidolgozására. Főleg a végén, a sivatagban, az a rengeteg Álca aki csak ott terem és az embernek fogalma sincs ki ki. Scorponok is feltűnik hirtelen a semmiből, szinte ugyanúgy, ahogy az első részben, kiugrik a homokból, aztán el is tűnik. A Devastator például szerintem hangsúlyosabb lehetett volna. Az Isabel Lucas-féle emberré is átalakuló transformernél meg csak néztem, olyan Terminátor-utánérzésem volt. Az Autobotok között is akad aki túl kevés időt kap, a motorrá átalakuló női transformer például (akit ironikusan éppen azért hagytak ki az első részből, mert nem lett volna elég idő bemutatni - egész pontosan több motorrá átalakuló nő is volt), és van akiket egy az egyben ki lehetett volna hagyni. Gondolok most az Ikrekre, akik csak az agyamra mentek, mert az összes poénjuk a gyerekeskedésre volt kihegyezve, amik ráadásul nem is voltak viccesek, plussz a cselekményt sem igazán vitték előre. Csak betették őket a gyerekeknek. Kíváncsi lennék ők mennyire díjazták őket. Őszintén szólva nekem az eddig mindenhol dícsért Röptűz sem igazán jött be. Túl sok tehát a kidolgozatlan robot és mivel ennyi új szereplő van, a rég jó transformerek erősen háttérbe szorulnak. Még Megatron szerepe is jóval kisebb lett.

    Az emberei szerplők viszont alapjában véve rendben vannak. Shia még mindig szimpatikus, Megan még mindig istenien néz ki, John Turturro lett a komikus szereplő, a katonák pedig még mindig állják a sarat (de már ők sem olyan fontosak, mint az első részben). John Voight és a hackerek (tudjátok a dögös csaj az angol akcentussal [Rachel Taylor egyébként] és a nagydarab néger srác [Anthony Anderson egyébként]) kicsit hiányoztak.

    A felesleges karaktereken kívül gyengéje még a filmnek a forgatókönyv (akárcsak a Terminátornál). A film első fele nagyon jól működik, kb. a nagy összecsapásig az erdőben, onnantól aztán érezhetően leül de a fináléra fokozatosan újra beindul. Pont ebben a “leüléses szakaszban” magyarázzák el, hogy tulajdonképpen mit is keresnek és az mire képes és miért van itt. A film közepébe belesűrítettek egy magyarázó részt, ami nekem túl tömény volt. A sok akció komikus részekkel fűszerezve szisztéma, ami már az előző részben is bevált azért itt is jól működik. Az elindulás otthonról és a beköltözés a koleszba tényleg viccesek. A játékautóvá átalakuló Álca, akit Mikaela idomít is poénos egy darabig, talán az a lábtoszós jelenet már nem kellett volna. Tényleg, mi lett vele azután? A végére teljesen eltűnt. Utólag belegondolva egy csomó transformerrel fogalmam sincs mi történt. Női Autobotok? Ikrek? Vagy csak én nem figyeltem eléggé? Amit még feleslegesnek tartottam, az Sam szüleinek bevonása a film végébe. Úgy értem ez volt a rafinált csapda, hogy Párizsból elhozzák őket a sivatagba, aztán Űrdongó egyedül kihúzza őket a bajból? Röptűz teleportáló képessége is kicsit légbőlkapott, és szerintem csak azért került bele, hogy egyszerűbben megtehessék az utat az Államokból Egyiptomba. De már mondtam, hogy Röptűz nem igazán jött be. Vannak tehát hiányosságok bőven, de a film erénye, hogy a nonstop akció miatt ezek nézés közben talán nem is jutnak eszedbe, vagy csak csendben fogalmazódnak meg és igazából akkor jössz rá, mikor már kimentél a teremből és jobban végiggondoltad.

    A legnagyobb pozitívuma a Transformers 2-nek vitathatatlanul a látvány. Michael Bay a játékidőben körülbelül mindent felrobbantott amit csak lehetett. Az robotok animációi nagyon jók, a harcok eszméletlen jól néznek ki és pörgősek, amit az effektekből ki lehet hozni manapság azt Bay szerintem kihozta. Volt boom-boom-boom bőven. Egyszerűen jó érzés nézni a filmet, na. Csak 1-2 hangosan felnevetős jelenet van, de sokszor azon kaptam magam (az akció közben is), hogy csak mosolygok és belül bólogatok: igen, így kell ezt csinálni. Az akció mint azt már írtam szinte nonstop, csak kis intermezzók vannak, tele van a film lélegzetelállító harcokkal és üldözésekkel. Késve mentem be a terembe, az első 5-6 percről maradhattam le talán, de arra jöttem be, hogy lerombolják fél Shanghait. Aztán ott van Optimus az erdőben Megatron és Üstökös ellen. Hatalmas gépszörnyek gyepálják egymást, miközben az  apró Sam ott futkároz. Ezzel a jelenettel igazi hőst csináltak a fővezérből, még a zene is ezt erősítette. Na és akkor ott van a finálé. Ó igen. A finálé egy már-már epikusnak mondható kb. 45 perces folyamatos harc, ahol tényleg minden a levegőbe repül. Öröm volt nézni. És amikor az emberek már mindenüket ledobták és azt hiszed vége van még megjelenik a Bukott egy utolsó robotharcra. Az utolsó persze csak erre a filmre értenő, 2-3 év múlva egészen biztosan láthatunk egy folytatást.

    Ez lenne tehát a Transformers: A bukottak bosszúja. Ami az anyagiakat illeti, azt olvastam odaát jól nyitott és tuti, hogy bombasiker lesz. Az új Terminátorban sokkal jobban bíztam, abból azonban hiányzott valami. Ott éreztem néha úgy, hogy túlzásba vitték az akciót (lsd. Harvester-es rész), érdekes módon itt nagyobb akciók voltak és mégsem éreztem túl soknak. A Transformersre szkeptikusan ültem be, rosszabbra számítottam, gondoltam Bay úgysem tudja felülmúlni az első részt, és ha felül nem is múlta, de közel ugyanolyan jó filmet csinált. Nem olyan gyakori már az sem, hogy a folytatást egy napon lehet emlegetni az eredetivel. Azt azért hozzá kell tennem, hogy 2 típus tudja igazán élvezni ezt a filmet, a gyerekek és a geek-ek (A geek talán nem a legjobb szó, azokra gondolok akikre már az elején is hivatkoztam, akik valamilyen szinten azonosulni tudnak Sam karakterével, de ezt nehéz egyszerűen kifejezni). Tök érdekes lenne egy-egy kritikát olvasni egy kissráctól, egy rajongótól, egy lánytól és egy idősebb valakitől, ki hogy látja. Ha valaki ezen kategóriák egyikébe tartozik és megosztaná a véleményét, jelezzen feltétlenül. Ahogy valahol olvastam, a film egy igazi “guilty pleasure” és remek kikapcsolódást nyújt. Én csakúgy, mint az első résznél, újra meglepődtem, hogy milyen jó szórakozás és nem éreztem cikinek egy percig sem. Nem gondoltam, de jobban sikerült, mint a Terminátor, és ugyan vannak hiányosságai, de az akció jól leplezi őket. Éppen ezért 8,5/10 pontot adományozok neki. Ha nincsenek a butaságok eléri a 9-et is.